Sportiskola szakosztályai

Véget ért a 2021. évi Magyar Asztalitenisz Bajnokság

Asztalitenisz Magyar Bajnokság

Véget ért a 2021. évi Magyar Bajnokság, melyet ebben az évben a büki sportcsarnokban rendezték meg. Covid előtt tavasszal rendezték mindig az OB-t, idén pedig pótlásként a szeptemberben szokásos Bük-fürdő Kupát nevezték ki az év legrangosabb versenyének. Mint mindig remek házigazdának bizonyult a Büki TK.

A SZAK-Sportiskola ifjú versenyzői kiválóan szerepeltek a 4 napos eseményen, nem győztük fogadni a csapatvezetők, edzők és játékosok gratulációit. Nem is csoda, hiszen emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy valamelyik korosztályban a legjobb 4 között 3-an ugyan abból a klubból kerültek ki. Az újonc egyéniben Gergely Márk, Poór Balázs és óriási meglepetésre Szarka Gábor örvendeztettek meg bennünket ezzel. Irigykedve néztek ránk még az ország legnagyobb klubjai is. Mi pedig sütkéreztünk a sikerben. Nem csak azért, mert sok érmet szereztünk, hanem mert újoncaink valóban szenzációsan játszottak és nem érdemtelenül érték el sikereiket. Az idősebbek között - az U15-ben - 4 versenyzőnk is főtáblára jutott, Gergely Márk a legjobb 8, Poór Balázs pedig a legjobb 16 közé is bejutott a nagyobbak között. Kettejük párosa - most már nem először - a 3. helyre állhatott fel a dobogón. Kiváló párost alkotnak, és ezt már az NB II- ben bizonyították!

Összesen 6 fiú és 2 lány versenyzőnk állt asztalhoz az országos bajnokságon, és mindannyiuk teljesítményével elégedettek lehetünk.

Szívmelengető volt Szombathelyinek lenni Bükön, de nem dőlhetünk hátra, nem bízhatjuk el magunkat, folytatnunk kell utunkat a kijelölt ösvényen. Annál is inkább, mert még ebben az évben is sok verseny vár ránk.

KÖSZÖNJÜK VERSENYZŐINKNEK, HOGY MEGÖRVENDEZTETTEK BENNÜNKET!

 

 

Oldalainkat 28 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolat

  •        Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonpr. Kft.
  •        +36 20 959 7483 (8:00 - 16:00)
  •        sportkozpont@szombathelysport.hu
  •        9700 Szombathely, Sugár út 18.

Közérdekű adatok

Bejelentkezés

Látvány-csapatsport támogatással kapcsolatos határozatok